Nézetek

Chandra Wilson

Chandra Wilson (Houston, Texas, 1969. augusztus 27. –) többszörösen Primetime Emmy-díjra jelölt amerikai színésznő. Leginkább A Grace klinika című kórházi drámasorozatból ismert: 2005 óta alakítja Dr. Miranda Baileyt, a szereplő megformálásáért négyszer jelölték Primetime Emmy-díjra. Ugyanebben a szerepben feltűnt a Doktor Addison és a 19-es körzet című sorozatokban is. Wilson Houstonban, Texasban született. Ötévesen kezdte el a színészi karrierjét, először színpadon. Később drámaszakon diplomázott az egyetemen. Vendégszereplésekkel folytatta színészi pályáját, többek között olyan sorozatokban tűnt fel, mint a Szex és New York vagy a Maffiózók. A televíziózás mellett színpadi szerepeket is vállalt. Ő játszotta Bona Willist a The Good Times Are Killing Me című darabban, illetve a Tony-díjas Caroline, or Change című előadásban is szerepelt. A sikert és ismertséget A Grace klinika és annak Dr. Miranda Bailey nevű szereplője révén érte el: a nyers modorú és talpraesett doktornő megformálásáért 2006 és 2009 között női mellékszereplőként négyszer jelölték Primetime Emmy-díjra. 2009-ben az Accidental Friendship című tévéfilmmel kapta meg ötödik jelölését, ezúttal főszereplőként. A Grace klinika egy további Screen Actors Guild-díjat is hozott számára.

Ismert: Acting

Születésnap: 1969-08-27

Születési hely: Houston, Texas, USA

Más néven: 챈드라 윌슨, 錢德拉·威爾遜

Chandra Wilson